Vigyázat, hosszú bejegyzés következik- két szívemhez nagyon közel álló téma: a Waldorf suli és a cukormentes élet.
Szívvel-lélekkel waldorfos anyuka vagyok. A lányom a tizenegyedik évet kezdi Óbudán, és számos rokon, barát gyereke került különböző pesti waldorfokba miattam. Én nem bánok semmit sem a -meglehetősen viharos- életemből, azt viszont néha el szoktam képzelni, hogy esetleg másképp alakult volna sok minden, ha ilyen iskolába járhatok. Nagyon önfejű, nagyon művelt, nagyon különc nehezen kezelhető gyerek voltam, értelmiségi nagypolgári háttérrel a nyolcvanas évek nejlon egyenköpenyes- orosznyelvtanulós világában. (Ja és azt mondtam már hogy nem ment a matek? És ezt akkor sem bocsájtották meg, ha az összes szavalóversenyt és Péchy Blankát megnyertem, amit csak lehetett.)
Ezek után el lehet képzelni az örömömet, amikor egy pesthidegkúti waldorfos kislány kért fel mentornak a nyolcadikos éves munkájához.
Ez a nyolcadik éves munka egy csoda. A gyerekek választanak egy témát, amelyen egy éven át dolgoznak, kutatnak, hogy előadást készítsenek belőle, melyet az egész iskola előtt kell előadniuk. Valamint készíteniük kell egy művészeti alkotást is a témában, saját kezűleg, melyet kiállítanak. Ezt az éves rendes tananyag, az évvégi közös művészeti előadás, és a különórák mellett. Ja persze, a Waldorfban csak úgy tengenek-lengenek, ez a hippiskedés nem vezet sehova. (hát oda valóban nem, ahova az ész nélküli tesztkitöltėssel és magolással lehet eljutni..
Kökéndy Ákos a Pesthidegkúti Waldorf iskola osztálytanítója, a weboldalukon megjelent riportból válogattam egy kicsit.
“A nyolcadik osztályban a gyerekek kitalálnak egy témát maguknak, amely valami oknál fogva érdekes számukra. Ez a folyamat elkezdődik már hetedikes korukban, amikor a nyolcadikosok éves munkáinak előadásaira bekéredzkednek. Sokan már akkor elkezdenek töprengeni, hogy mi legyen a témájuk, és nyáron már akár dolgoznak is rajta. Én azt tartom a nyolcadikos éves munkában a legfontosabbnak, hogy a gyerekek alkossanak, és számoljanak be arról, mit és hogyan hoztak létre. Nem azt tartom fontosnak nyolcadikban, hogy ennek alapos irodalommal rendelkező intellektuális vagy történelmi hátterét is kikutassák és feldolgozzák, vagy minél több információt összegyűjtsenek, inkább a cselekvést, az alkotást tekintem lényegesnek, mert úgy gondolom, az egyéni teremtőerő az, amelyet ebben a korosztályban különösen fontos ápolni és erősíteni – ez természetesen később sem elhanyagolható.
Művészeti munkák Waldorf Pesthidegkút
Művészeti munkák Waldorf Pesthidegkút
A legjobb írásos munkákból árad az élményszerűség, a konkrét tapasztalat. Engem, de bizonyára a hallgatóságot is, általában kevéssé érdekel, hogy mennyire tanulta meg az alkotó előadó az adott témakör történetét. Annak bárki utánanézhet, egy hó-rollert viszont nem készíthet el akárki. Tudjuk, hogy az információk megszerzése manapság nagyon könnyen megy. A hangsúly tehát nem ezen van, hanem azon, hogy mit tud meg az alkotó a munkája során a dologról és saját magáról. Kértem a gyerekeket, hogy ne azzal a sablonos mondattal kezdjék az előadásukat, hogy miért választották ezt a témát. Meséljenek inkább úgy a témájukról, hogy mindenki megértse, hogy hát persze, hogy ezt választották, mert ez olyan jó és érdekes.
-Milyen segítséget adtál a gyerekeknek ahhoz, hogy az előadásukat hogyan építsék fel, hogyan álljanak ki egy nagyobb közönség elé?
-Már a munkafolyamat során hasznosnak bizonyult sok segítség. Határidőket állítottunk fel például, rendszeres ellenőrzőpontokat. Az év során három osztályfőnöki órán le kellett írniuk, hogy éppen hol tartanak, mi van még hátra, és hogy mit terveznek a következő időszakban. Amikor letelt egy időszak, mindenki megkapta a papírját, újból leírta, hogy most hol tart, hogy abból, amit tervezett, mit sikerült elérnie, mi van még hátra, mivel van lemaradásban, stb. Saját munkaterv-táblázatot is kaptak, amelyben ők maguk is hozzárendelhettek a tevékenységekhez határidőket. Volt, aki ezt külön megköszönte, mert, mint mondta, a határidők nélkül soha nem készült volna el. A szóbeli előadáshoz sok instrukciót adtam nekik, hogy hogyan érdemes felépíteni ebben a nagyon rövid időben, 20 percben a mondandójukat. Hiszen aki komolyan dolgozott, annak több órányi mesélni valója van a megalkotott tárgyról. Nem ismeretlen számukra egyébként a helyzet, álltak már az osztály előtt kisebb-nagyobb előadással növénytanból, állattanból, életrajzot ismertettek, stb., de ilyen jellegű összetett munkával még nem, amelyet ők választottak maguknak.
Ez egyszerre nagyon nagy szabadság és nagyon nagy felelősség is, amit önmaguk és mások előtt is tudniuk kell képviselni. Ilyen alkalom nagyon ritkán adatik meg az életben.
A felelősséget növeli az is, hogy minden téma szükségszerűen csak önmagához mérhető. Hogyan is lehetne összehasonlítani egy bécsi kiflit egy repülővel. Ebből viszont az is következik, hogy mindenki maga tudja csak föltenni magának a mércét. Abban aztán mindannyian egyet értettünk, hogy éppen ezért nem érdemes és kár lenne elbliccelni ezt a lehetőséget komolytalan munkával vagy előadással.”
Szóval amikor Lili megkeresett emailben, hogy ő a cukor veszélyeiről, különböző cukorpótlókról szeretné írni az éves munkáját, és ehhez szeretne mentorként felkérni, madarat lehetett volna fogatni velem.
Amikor találkoztunk a műhelyben, hogy kicsit beszélgessünk, kiderült hogy ismeri a termékeinket, mert a szüleik megpróbálják őt is és a bátyját az egészségesebb étkezés felé terelni, mert noha mindketten sportolnak, nem vetik meg az édességeket- mint általában a gyerekek.
Már az első alkalommal elmerültünk a cukorpótlás mélységeibe, Lili okos volt, nyitott és érdeklődő, én meg szárnyaltam. A lányok somolyogva dolgoztak mögöttünk, és néha megpróbáltak jelezni, hogy most már talán elég lesz.. De Lili állta a sarat, és amikor nagy adag szakirodalommal megpakolva távozott, remélhető volt hogy még látom újra.
Ez így is lett, mert Lili művészeti munkájának a nyalókakészítést választotta, így többször eljött a műhelybe és csináltunk vagy ötvenféle nyalókát: kétszínűt, átmeneteset, cirmosat, csíkosat, intarziásat, virágszirmosat- amit ő gyűjtött otthon- halálfejeset, kutyásat, macskásat,kojakosat..
Amikor eljött a nagy nap, és Gergővel, Lili családjával meg a fél sulival ott ültünk pesthidegkúton, én úgy de úgy izgultam! Ugyan csak kis ideig, mert Lili most is hozta a formáját, bájos volt, okos és profi. Az előadás utáni kérdések sem tudták zavarba hozni.
Nagyon boldog voltam, hogy ez a lehetőség rámtalált, de kicsit elégedetlen is vagyok, mert nagyon megtetszett ez a tevékenység, és még nem jelentkezett senki erre az évre…